Az ipari területeken komoly balesetveszély fenyegeti a munkavállalókat, mert több forrásból is érheti őket sérülés. A raktárak, üzemek, gyárak belső tereiben vagy külterületén is van rizikója a munkavégzésnek. Nem szabad felkészületlenül, a megfelelő munkavédelmi és szakmai képzés elvégzése nélkül feladatot teljesíteni egyetlen alkalmazottnak sem.
Természetesen a munkáltatónak is óriási a felelőssége, hiszen neki kell megteremtenie a biztonságos feladatvégzéshez a feltételeket. Ha ezt valamilyen okból elmulasztja vagy csak hiányos formában tudja fenntartani, annak hamarosan meglesznek a negatív következményei.
A munkabaleseteket ki kell vizsgálni, de ha bebizonyosodik a munkáltató vétkessége, akkor bírságot és egyéb szankciókat kaphat, arról nem is beszélve, hogy kárpótolnia kell a sérült munkavállalót. A nyilvánvaló anyagi terheken túl, a cég megítélésében és presztízsén esett csorba miatt sem éri meg ilyesmivel trükközni.
A padlójelölések szerepe a munkabiztonságban
A feliratok, jelzések, piktogramok célirányos elhelyezése az egyik módja annak, hogy az üzemi területen tartózkodóknak, illetve a munkavállalóknak a biztonságát növeljék. A biztonság mellett a rendezett munkaterület kialakítása és a káosz kialakulásának elkerülése is megvalósítható a jelölések elhelyezésével.
Az üzemi padlójelöléseknek több funkciója is van: egy jelzés kommunikálja a helyszínen tartózkodók felé a lényeges információkat, elkülöníti az egyes területeket, átláthatóságot teremt, biztonságot és hatékonyságot is növel.
A fenti funkciókat nagyon egyszerűen meg lehet teremteni, mert színes, ragasztható vagy festhető jelekkel történik a kommunikáció. A színes, ragasztható szalagok használatának előnye, hogy egyszerű és gyors a telepítésük, ha sérülnének, javíthatóak, de ha úgy hozzák az igények, akkor el is lehet távolítani a ragasztott jeleket a padló sérülése nélkül. A szalagok mellett szól, hogy nincs száradási idő, időjárásállóak és könnyen kezelhetőek, erősek és strapabíróak is.
A festékeket sem kell hátrébb sorolni, mert az így elkészült jelölések nagyon tartósak, de szintén el lehet őket véglegesen távolítani, ha szükséges. A festék előnye, többféle anyagon, felületen is megtapad, ráadásul a száradása órákban mérhető. A jelölő festék mechanikai és vegyszerállósággal egyaránt rendelkezik, mert speciális anyagkeverék alkotja, amit kifejezetten ipari környezetbe terveztek.
A munkavállalók a jelek értelmezésével tudni fogják, hol van a raktárban a kijelölt gyalogos forgalom, melyik szín jelzi az anyagmozgató gépek útvonalát és azt is észlelni fogják, hogy hol maradhatnak biztonságban. A padlójelölések megtervezett kihelyezésének köszönhetően, a dolgozók nem akadályozzák egymást, a munka hatékonyan és a tervek szerint zajlik.
Maximális biztosnág, nagyobb termelékenység
Tegyen azért érdemben, hogy a munkavállalói érezzék, hogy megbecsülik őket! Minden alkalmazott, aki biztonságban és megbecsülve érzi magát a munkahelyén, sokkal elkötelezettebbé válik és a feladatait is jóval motiváltabban végzi.
Nem érdemes spórolásból vagy hanyagság miatt elveszíteni a megbízható alkalmazottakat, mert az új emberek felvétele időt, költségeket és rizikót is jelent a cég számára. Törekedjen arra, hogy a maximumot nyújtsa és meg tudja teremteni ahhoz a feltételeket, hogy ugyanazt kapja vissza!
A termékeinkről rövid ismertetőt talál a weboldalunkon és további információkat osztunk meg az érdeklődőkkel az elérhetőségeinken. Keressen minket bizalommal és rendeljen üzemi padlójelöléshez tervezett termékeket kedvező árban!

